Dihsonored - The Tales of Dunwall (magyar)
2014.11.22 23:56
Meggyalázott - Mesék Dunwallból
Első rész
A neve Esmond Roseburrow volt és Dunwall volt az utolsó reménye. Arra szentelte az életét, hogy tudást és haladást érjen el, de sehol a szigeteken senki sem hallgatott rá. A bálna telepek, ahol egy természetfilozófus számára nincs hely, de máshova sem tud menni. A szegények és az éhesek összegyűltek egy kis ételmaradék reményében és Roseburrow azon tűnődött, milyen lenne osztozni a sorsukban, de akkor meglátott valamit... Valamit ami eszébe juttatta, hogy az egész életét elpocsékolta... és ez mosolyt csalt az arcára. Roseburrow felfedezése új életet lehelt Dunwallba és olyan gazdaggá tette, hogy a legvadabb álmait is felülmúlta, de ő sosem vett részt a megérdemelt sikerekben, amikor a fiatal Sokolov eljött hozzá egy radikálisan új ötlettel. Nem tudott segíteni, de adott neki egy esélyt. Sokolov ötlete bevezette Dunwallt a technológia egy új korszakába. De idővel Roseburrow megtanulta, hogy néha a fejlődés is túlságosan csikorogva érkezik meg. Furcsa dolog a becsvágy. Elviheti egyeseket a felemelő magasságokba, vagy a kínzó mélységekbe, és néha ezek ugyanazt akarják. Roseburrow túlságosan is megtanulta a leckét.
Második rész
Volt egyszer egy fiú, aki csak a félelmet és a magányosságot ismerte. A fiú hallott történeteket jobb napokról, amikor Dunwall még békés hely volt. De mindezek számára csak legendák voltak. A felnőttek kegyetlenek, de a többi gyerek... azok igazán gonoszok tudtak lenni, így mindent megtett amit tudott, hogy elrejtőzzön a sikátorokban, távol a többi gyerektől és megtalálja vigaszát az egyetlen igazi barátjában. Azon az éjszakán rájött, hogy nincs egyedül. Amint a Kívülálló közeledett a fiú alig vette észre, hogy a keze viszketni kezdett. Attól kezdve a fiú másképp érezte magát. Ezentúl már nem félt, és megkereste a kínzóit. Elárasztotta őket hirtelen rémálmokkal, és többé már nem voltak biztonságban. De nem volt gondos, az ajándékait erővel épp oly könnyedén el tudták venni, mint ahogy kapják, mindössze egyetlen harapásba kerül. Amikor a szemei könnyezni kezdtek, hiába kereste a Kívülállót, de végül ismét egyedül találta magát, pedig csak szerette volna utoljára látni a Kívülállót, hogy megköszönje, hogy nem kell többé félelemben élnie abban a kis életében, ami hátra van.
Harmadik rész
Piero nem emlékezett rá, hogy mikor aludt utoljára. A császárnő halott volt, Dunwall összeomlott, és a pestis terjed. Éjjel álmok kísértették, mindig ugyanazok a látomások, egy fiatal, haldokló fiú, és gyötrelmes halál. De tudta, hogy ez nem álom. Piero számára a munka mindig ugyanazt jelentette, egy maroknyi érmét, egy suttogást. Könnyűnek kellet volna lennie. Ehelyett eltévedt. Tehetséges ember volt, de most még ez az egyszerű feladat is lehetetlennek tűnt. Patkányok, betegségek,halál. A rémálom megszállottsággá változott. De ezúttal amikor jöttek az álmok, a fiú eltűnt, és csak egy lyuk maradt ott a világban. Belenézett az Ürességbe, és látta magát a halált visszabámulni rá, és végre Piero tudta hogy mit kell tennie. Ez a legnagyobb műve lenne. Akiért ez volt, nem állt kapcsolatban vele. Harmat idején minden kiderülne.
A VIDEÓ:
ANGOLUL PEDIG:
Dishonored - The Tales from Dunwall
Part 1
His name was Esmond Roseburrow and Dunwall was his last hope. He had dedicated his life to knowledge and progress but throughout the isles no one would listen. The whale yards where no place for a natural philosopher but he had no where else to go...The poor and hungry gathered there hoping for a few scraps and Roseburrow wondered if he would soon share their fate...But then he saw something...Something that made him realize his entire life's work was a waste... and it brought a smile to his face. Roseburrows discovery breathed new life into Dunwall and made him rich beyond his wildest dreams but he never took the success for granted so when young Sokolov came to him with a radical new idea. He couldn't help but give him a chance. Sokolov's idea ushered Dunwall into a new era of technology. But over time Roseburrow learned that sometimes progress comes at too grate across. Its a funny thing ambition. It can take some to sublime heights or harrowing depths and sometimes they want the same. Roseburrow learned that lesson all too well.
Part 2
Once there was a boy who new only fear and loneliness. The boy had heard storys of better days when Dunwall was a peaceful place. But to him thats all they were, sotys. Adults could be cruel but it was the other children that were truly wicked so he did all he could, hide in the alleys away from the other boys and find comfort from his only real friend. That night he realized that he wasn't alone. As the Outsider approached the boy barely even noticed as his hand started to itch. From then on the boy felt different. He was no longer afraid and he sought out his tormentors. He swarmed over them with sudden nightmares and they were no longer safe. But he wasn't careful gifts o powerful could be taken away as easily as it is given, all it takes is a single bite. As his eyes began to weep he searched in vain for the Outsider but found himself alone moments again, he only wanted to see the Outsider one last time to thank him for he would no longer live in fear for what little life he had left.
Part 3
Piero couldn't remember when he last slept. The empress was dead, Dunwall was crumbling and the plague was spreading. At night the dreams haunted him, they were always the same visions of a young boy dying and agonizing death. But he new it was no dream. For Piero the work was always the same, a handful of coin, a whisper. It should've been easy. Instead he lost his way. He was a gifted man but now even this simple task seemed impossible. Rats, diseases, death. The nightmare had become an obsession. But when the dreams came this time, the boy was gone and there was a hole in the world. He looked into the Void and saw death itself staring back at him and finally Piero knew what he had to do. It would be his greatest creation. Who it was for did not concern him. In dew time all would be revealed.